2011. december 22., csütörtök

A TÁNC NEKEM...


„A tánc jelentése számomra önkifejezés, szabadság. Minden táncnak megvan a szépsége, ezért nem tudnék olyat mondani, ami nem tetszik, és ezért a legszebb és legőszintébb tánc a kortárs tánc. Mindenki úgy , olyan módon csinálja, ahogy neki tetszik ill. jólesik. A legkötetlenebb és legkifejezőbb tánc szerintem. A táncegyüttesekhez összefogás és együttműködés szükséges, önzetlenség. Közelebb hozza az embereket egymáshoz. A táncelőadás pedig a nézők és a táncosok között teremt közelséges hangulatot. A beavató programnak és az utána levő beszélgetésnek fontos szerepe van, mert egy ilyen előadást elsőre nem lehetne (vagy csak elég nehezen) megérteni, és egy felvezetővel és az utána való beszélgetéssel segítik a megértést, a tánc mondanivalójának felismerését.”
Batkó Emese, 17 éves gimnáziumi tanuló

„A tánc nekem egész estés szórakozást jelenti. A beavató táncszínházi programnak köszönhetően nagyon sok érdekes és elgondolkodtató előadást láttam. Nagyon jól éreztem magam, sok időt tölthettem így együtt az osztálytársaimmal, kimozdultunk az iskolából, és úgy tanultunk és művelődtünk, hogy közben jól éreztük magunkat. Számomra mindig nagy élvezetet jelent olyan embereket figyelni, akik életüket szentelik a táncnak. Ők értékes, független emberek, akik merik vállalni azt az életet, annak ellenére, hogy sokkal kevesebb pénzt kapnak, mint érdemelnének.”

Petrányi Erzsébet, 17-éves gimnáziumi tanuló

„A tánc nekem az önkifejezés, a kibontakozás lehetőségét jelenti. A tánc egy olyan műfaj, amely által mindenki megmutathatja igazi énjét. Tánc közben mindenki felszabadulhat, s ezért tükrözik mozdulataink az igazi énünket. Eddig nem jártam táncszínházban, színpadi mozgással épp ezért csak darabokban találkoztam. Nagyon tetszett, hogy ezekben a darabokban a szavak helyett a táncosok a testükkel fejezték ki gondolataikat. Ami a szépsége a műfajnak , hogy a mozdulatokkal ugyan úgy át tudták adni a történetet. Ami plusz élményt nyújtott, az az, hogy a darabok megnézése után még jó pár óráig gondolkodtam a látottakon, és sok mozdulatnak több jelentését is felfedeztem, és bárkit megkérdeztem, hogy ő hogyan értelmezte a cselekményt, mindenkitől más gondolatot kaptam válaszul. A Táncszínház minden ember számára egy új élményt nyújt, és minél több embernek ajánlanám legalább egy előadása megnézését. Teljesen más szemmel fogja látni a táncot és az egész táncszínházat.”

Boros Adrienn, 17 éves gimnáziumi tanuló

„A tánc számomra önkifejezést jelent. Nem megszokott, hogy tánccal fejezik ki magukat az emberek, ezért az elején érdekesnek találtam, de néhány előadás után és a beszélgető programok (Beavató program) segítettek értelmezni. Elgondolkodtattak az előadások. Boldogságérzés volt bennem, mikor az előadásokat néztem, sőt még utána is a hatása alatt voltam. Nagyon tetszett a Beavató Programban az előadás utáni beszélgetés, mert egyrészt segítettek értelmezni a művet, másrészt betekintést nyerhettünk a táncos világba, beszélhettünk a táncosokkal, a koreográfussal, rendezővel. feltehettük kérdéseinket, ha valami nem volt világos. Úgy érzem, hogy a táncelőadások során jobban megismertem magam. Segítettek abban, hogy olyan dolgokról elmélkedjek, amikről a hétköznapokban nincs időm, vagy eszembe sem jutottak.”
Nagy Kinga, 18 éves gimnáziumi tanuló

„A tánc számomra eddig csak egy zenére való ritmikus mozgást jelentett, mindenféle tartalom nélkül. De a Beavató Program után ez megváltozott. Most már tudom, hogy rengeteg érzelmet lehet vele kifejezni, néha még többet is, mint szavakkal lehet. Mivel soha nem foglalkoztam tánccal, nem tudtam mennyi munkába telik akár egy kis mozdulat kidolgozása is, aminek hatalmas jelentősége lehet egy darab cselekményében. A tánc nekem most már az érzelmek kifejezését valamint a szórakoztatást is jelenti, a látványelemek nagyon fontosak egy előadásban. És arra is rájöttem, hogy szinte bármilyen zenére lehet táncolni, sőt még zene nélkül is. Valamint, hogy szinte semmilyen mozdulatsornak nincs meghatározott jelentése, mindig azt jelenti, amit belelátunk.”
Siklósi Bence, 16 éves gimnáziumi tanuló

„Hozzám a modern táncok állnak közelebb. nekem a tánc olyan mozgás, amikor a zene és a mozdulatok kikapcsolnak és csak a táncra koncentrálok és végre nem az iskolával vagy más tevékenységekkel foglalkozom. A Táncszínház nagyon érdekes számomra, mert új műfajokkal ismerkedhettem meg és az előadáson mindig elgondolkodom, hogyan találhatták ki vagy hogyan tanulták meg a koreográfiát. A beavató program során beszélgethettünk az előadókkal, megismerhettük őket és ezzel még közelebb hozták hozzánk a darabot. Nagyon érdekes világnak tartom a táncművészek életét. Jó lehet minden nap csak tánccal foglalkozni.”
Kukuts Adrienn, 17-éves gimnáziumi tanuló

„A tánc nekem egyfajta életstílust jelent. Kívülállóként látom, hogy akik egy táncot űznek, úgymond egy „csoportot” alkotnak. Mielőtt a beavató programban részt vettünk, számomra a táncot a néptánc és a páros tánc jelentette, a többi nem igazán tetszett. Most viszont már bátran kijelenthetem, hogy megszerettem a balettet és a kortárs táncot. A beavató programnak köszönhetően új táncot, magának a táncnak egy új oldalát, s egy másfajta életstílust ismerhettünk meg.”
Farkas Veronika, 17-éves gimnáziumi tanuló

„Számomra a tánc az egyik legfontosabb mozgás. Segít levezetni a feszültséget, megtanít az önkifejezésre és formában tart. Pici gyerekkoromban kezdtem el táncolni és sok stílust kipróbáltam. (Kezdtem latin-amerikai társas tánccal aztán hip-hop, mellette jazz-balett később mazsorett pom-pom, sztepp, kortárs , amit nemrég hagytam abba.) Legtöbb ideig hip-hop versenytáncoltam. Ha nem lenne tánc és vele a színház nem is lenne teljes az életem. Úgy tervezem, hogy 60 évesen is szeretnék cigánykerekezni. Minden alkalmat megragadok az okulásra, így kihagyhatatlanok ezek az ajándék előadások. Köszönjük!”

Losonczi Kyra, 18 éves gimnáziumi tanu

„Mivel nem táncolok- csak a diszkóban- ezért nem tudom pontosan, hogy mit is jelent a tánc, mivel más szemszögből látom a dolgokat, mint egy táncos ember. A Táncszínházba menet mindig jó a hangulat a buszon, és azon törjük a fejünk, hogy mit is láthatunk aznap. A beavató program segítette nekünk értelmezni a táncelőadásokat Novák Péter közreműködésével és megtanított, hogy más szemszögből figyeljem a táncelőadásokat és hogy megértsem a mögöttes tartalmakat is.”

Fekete Zsolt, 16 éves gimnáziumi tanuló

„Nekem a tánc sokáig csak a klasszikus táncokat jelentette, meg a néptáncot. Balett, társastáncok, néptánc, és ezzel be is fejeződött a lista. A Beavató Program ezt a szemléletet változtatta meg, olykor meglehetősen határozott módszerekkel (bedobtak minket a mélyvízbe) Az egyik legjobb program a tavalyi tábor volt, ott pillanthattam be igazán a kortárs tánc világába.”

Jakab Villő Enikő, 16 éves gimnáziumi tanuló

„A tánc nekem nagyon sokat jelent. A táncot nézni és csinálni is nagyon szeretem. Főképp a latin táncok és a néptáncok állnak hozzám közel, de mostanában a kortárs is kezd érdekelni. Ha lehetőségem nyílik rá, szeretem megismerni a táncművészeket és beszélgetni velük a táncról és az életpályájukról is.”
Vajda Melinda

„A tánc érzelemkifejezés is egyben, az ember, amit és ahogyan érzi magát kifejezheti vele. Bizonyos hangulatot ad, az ember belső harmóniájában segít. A táncegyüttesekről egy külön közösség jut eszembe. Különféle táncok vannak (műfajilag, zeneileg stb.) mindegyiknek megvan a sajátossága.”

Gutai Szilvia, 19 éves gimnáziumi tanuló

„A tánc nekem egyfajta önkifejezés. Szeretem a Táncszínházat, együtteseket és az előadásokat nézni, mert ott profi táncosok vannak.”

Jóni Ilona, 17 éves gimnáziumi tanuló

„A tánc nekem egy szenvedélyt, olyan haragtól és stressztől szabadulhatunk meg közben, ami élvezetet és jókedvet kölcsönöz. Ha nem lenne tánc, én sem lennék.”

Lugosi Rozina, 17 éves gimnáziumi tanuló

„Nekem a tánc nagyon fontos szerepet játszik az életben, mert 6 éve versenyszerűen táncolok. Nagyon örültem ennek a beavató programnak, mert megismerhettem a kortárs táncot is.”
Oroszki Dóra, 16 éves középiskolai tanuló

„Mindent jelent. Szeretem csinálni és nézni si. 12 éve táncolok és mindenhol azt hallom, hogy a balett minden tánc alapja. A Szentivánéji álomban megismertem a kortárs balettet és nagyon tetszett.”
Szakos Bogláraka, 15 éves középiskolai tanuló

„A tánc egy olyan mozgás, aminek a nézése és a művelése is szórakoztató. Nem minden műfaját kedvelem, de még amelyeket nem szeretem, annál is tudom, mennyi munka van mögötte.”
17 éves gimnáziumi tanuló

„Fontosnak tartom, hogy a gyerekek megismerjenek különböző táncokat, stílusokat. Én nagyon szeretem a táncot és a különböző stílusokat is. A Táncszínház előadásai nagyon különbözőek, de mindenki talál magának megfelelő előadást.”

„Hasznosnak tartom a programot, mert megismerteti, bemutatja, megszeretteti a táncot a fiatalokkal. Ha lenne rá elég időm és közel laknék egy tánciskolához, én is szívesen táncolnék. Jó szórakozásként, kikapcsolódásként, javítja a test tartását.”
17 éves gimnáziumi tanuló

„Szeretem nézni ahogy táncolnak a táncosok, lenyűgöz, ahogy mozognak. Csodálom a táncosokat, hogy mennyi energiát fektethettek bele egy-egy előadásba. Legszívesebben színházban a balettot nézem, de érdeklődöm a kortárs és a modern darabok iránt is. Szerintem azokat a darabokat jobban kellene hirdetni, amik a fiataloknak is szólnak vagy nekik is érdekes lehet.”
Tamara középiskolai tanuló

„8 évig táncoltam, tavaly sajnos abba kellett hagynom. Nekem a tánc meghatározó dolog: segít kifejezni magam, elfeledteti a problémáimat, jó mulatság és tanulságos lecke is egyben. Megtanulhatom irányítani a testem, tartást ad, tekintélyt és fejleszti az izmaimat. A szép tánc szemet gyönyörködtető. Nem olyan egyszerű, mint sokan gondolják. Kell hozzá tehetség, ritmus érzék és szív. Érezni kell azt, amit épp át akarunk adni a közönségnek, hogy létrejöjjön az emberek között egy csodálatos kapcsolat.”
Bíró Lilla, 17 éves gimnáziumi tanuló

2011. november 10., csütörtök

"A beavatás"

Modern táncelőadás. Őszintén szólva, sokáig elég negatív kép élt bennem e szó hallatán: táncművészet. Elcsépelt mondanivalók, furcsán vonagló emberekkel. Talán így tudnám kifejezni. Aztán egyszercsak nagyot csalódtam, kellemesen…

Idén tavasszal volt szerencsém megtekinteni 3 kiváló és teljesen eltérő darabot a Beavató Táncszínházi Program szervezésében:

·        A férfi táncát

·        A varázsfuvolát

·        A Szentivánéji álmot

 Mindegyik szavak nélkül, csak mozgással… az ember azt gondolná,hogy nem lehet olyan kifejező,mint egy hagyományos előadás, de mégis.
A tánc egy nagyon tág valami, rengetegféle eszközzel és átmenettel, szenvedéllyel. Gondoljunk csak bele, mennyi mindent fejezünk ki mozdulatokkal, gesztikulációval.

 A férfi,aki erős és határozott, állandóan versenyzik és próbál felülkerekedni a másik férfin, mégis utánozza a többit. Próbálja ugyanazokat a lépéseket lépni. Már-már nevetségessé válik. Túllő saját képességein,elbotlik.

Egy valódi drámát már egy kicsit nehezebb áthozni ebbe az előadásmódba, hisz sok dolgot, ami írásban kivitelezhető vagy mozgóképben, nehéz megoldani színpadon, számolva a "beszédvesztéssel” és a táncosok képességeivel. Ám kiváló példa volt a Szegedi Kortárs előadásában a Szentivánéji álom, hogy eme problémák leküzdhetőek és még jobban átjön a néző számára az a vadság és erotika, ami a szavak elhagyásából fakadó letisztultságból jön. A karakterek nagyon élesen kirajzolódtak és olyan dinamikus volt az egész, hogy a közönség figyelmét maximálisan a darabra szegezte. Nekem talán ez a Shakespeare darab tetszett a legjobban a kiváló rendezés, csodás díszlet, a nagyon jó és nagyon jól válogatott táncosok miatt.

 Fontos megemlítenem, hogy sokat segítettek a beavató órák, melyeken részt vettünk minden színházlátogatás előtt és egy kicsit ráhangoltak az estére. Megismerhettük röviden a történetet és hogy mire érdemes figyelni. Az előadások után pedig a rendezővel illetve Novák Péterrel való beszélgetések alkalmat adtak a még bennünk lévő kérdések megválaszolására.

így tehát nagyon jó keretet kaptunk mindháromszor. Olyan volt, mint egy bemelegítés, majd a nyújtás, közötte egy jó kis táncolással :).

Osman Mona
10/a
Scheiber Sándor Gimnázium

2011. október 13., csütörtök

M.Kecskés András: Egy kiállítás képei

M.Kecskés András: Egy kiállítás képei című előadása előtt a diákok rajzokkal fejezték ki a Viktor Hartmann által festett képek címeivel kapcsolatos vízióikat. Íme néhány remekmű:



Baba-Jaga kunyhója
 


Az öreg kastély
 


Az öreg kastély
 


Samuel Goldenberg és Schmuyle
 


Kiscsirkék tánca a tojáshéjban
 


Katakombák
 


Katakombák
 


Az öreg kastély-fent
Baba-Jaga kunyhója-lent
 


A limoges-i piac-fent
Samuel Goldenberg és Schmuyle
 


Az öreg kastély
 


A limoges-i piac-fent
Samuel Goldenberg és Schmuyle
 


Halottakkal a halottak nyelvén-fent
Bydlo-lent
 


A limoges-i piac
 Az előadás után Bethlenfalvy Ádám beszélgetett a gimnazistákkal:






2011. október 4., kedd

ÓVODÁS PROGRAM

Az óvodai program jeles napjaihoz igazodva, olyan foglalkozásokat szervezünk a gyerekeknek, amelyekkel élményszerűvé tehetjük az adott témához (pl. Állatok világnapja, Karácsony, Farsang stb.) kapcsolódó szokásokat, ismereteket. Minden jeles napot egy-egy hosszabb előkészület vezet be az óvodában, amely később kiegészül a táncszínházban tartott eseményekkel. A táncelőadások előtt, elsősorban manuális foglalkozásokkal a megnézendő előadás témájára irányítjuk a gyerekek figyelmét. A program második fázisát a témanaphoz kötődő táncelőadás megnézése adja Az előadások után, táncház formájában mozgásos és ritmusos játékokkal, tánclépésekkel ismerkedhetnek meg a gyerekek. A témanapokhoz igyekszünk változatos programokat összeállítani, mindvégig szem előtt tartva az óvodai intézmény igényét.

Állatok világnapja
Ágoston Művészeti Óvoda






Fotó: Homoki László

2011. szeptember 14., szerda

Őszi beavatás

Elérkeztünk a 2011 januárjában elindult Beavató Táncszínházi Program II. félévéhez! Jelenleg kilenc középiskola vesz részt az Európai Unió támogatásával megvalósuló projektben. A résztvevő iskolák még két táncelőadást láthatnak 2011 decemberéig.
2012 januárjától viszont újra várjuk azokat a középiskolákat, akik szeretnének csatlakozni a Nemzeti Táncszínház Beavató Programjához! Az iskolák jelentkezését folyamatosan fogadjuk.




Beavató Táncszínházi Program
II. félév


ELŐADÁSOK
IDŐPONT
Magyar Mozdulatművészeti Társulat:
Karnevál- Az állatok farsangja
október 3. hétfő, 10.30 óra
ÓVODA, REFEKTÓRIUM
M. Kecskés András:
Egy kiállítás képei
szeptember 27-28. kedd, szerda, 19.00 óra és október 11. kedd, 19.00 óra
REFEKTÓRIUM
Budapest Tánciskola:
Tánc-Csinálók
október 20. csütörtök, 19.00 óra
SZÍNHÁZTEREM
Budapest Táncszínház:
Darabok
november 16. szerda, 19.00 óra
SZÍNHÁZTEREM
Bozsik Yvette Társulat:
Péter és a farkas
december 5. hétfő, 10.30 óra
ÓVODA, SZÍNHÁZTEREM
Közép-Európa Táncszínház (Duda Éva):
Carneval
december 13. kedd, 19.00 óra
SZÍNHÁZTEREM
Budapest Táncszínház:
Diótörő
december 19. hétfő, 10.30 óra
ÓVODA, SZÍNHÁZTEREM

2011. július 26., kedd

NYÁRI TÁNCKURZUS

X. Nemzetközi Tánctanfolyam - 2011. Augusztus 1-18.
Idén nyáron is megrendezésre kerül a X. Nemzetközi Tánctanfolyam a Budapest Táncszínház szervezésében.
A hazai mesterek (Földi Béla, Metzger Márta, Lakatos János) mellett külföldi vendégtanárok is színesítik a három hetes kurzust: Zachár Lóránd(Nl), Raza Hammadi (Fr), Dali Touiti(G), Vladka Mala(Cz).
Kortárs órától a klasszikus balettig, kezdőtől a haladó szintig, kreativitástól a technikai fejlődésig tartalmas időtöltést ajánl ez a három hét tiszta tánc.  
További információ:
+ 36 20 9 229 574

2011. június 27., hétfő

4. Beavató Táncszínházi Tábor - Képek

Foto: Kovács Tamás

Foto: Alessandro Eusebi

Foto: Varga Nikoletta

Foto: Varga Nikoletta
Foto: Alessandro Eusebi
Foto: Kovács Tamás

Foto: Alessandro Eusebi
Fotó: Kovács Tamás
Fotó: Kovács Tamás
Fotó: Kovács Tamás
Fotó: Kovács Tamás
Fotó: Kovács Tamás
Fotó: Kovács Tamás
Fotó: Kovács Tamás



 


2011. május 17., kedd

Győri Balett a Beavatóban!

A Vakáció előtti utolsó beavató előadás!

Időpont:
2011. június 2. csütörtök, 19.00 óra

Helyszín:
Nemzeti Táncszínház- Színházterem

Résztvevő iskolák:
Budapest Táncművészeti Szakközépisk., Scheiber Gimn., Városmajori Gimn., Veres Pálné Gimn.,VMG-Érd, Weöres Sándor Gimn.

Az előadás címe:
A halál és a lányka / Kakas



A halál és a lányka


Zene: Franz Schubert
Koreográfia: Robert North


Kakas

                          
Zene: Rolling Stones
Koreográfia: Christopher Bruce

2011. április 20., szerda

TÁMOGATÓINK

Köszönjük a támogatást, bíztatást Minden Kedves Kollégánknak, Barátunknak, akik segítik
 a beavatót!



Külön Köszönet:

Alessandro Eusebi
Ertl Péter
Homoki Laci
Novák Péter
Török Jolán
Ugron Ági
Várhegyi István

TÁRSULATOK

Társulatok, akik részt vettek a Beavató Táncszínházi Programban:

Artus-Goda Gábor társulat
http://www.artus.hu/
Bozsik Yvette Társulat
http://www.ybozsik.hu/
Budapest Táncszínház
http://www.budapestdancetheatre.hu/
Budapest Tánciskola
http://www.tanc.sulinet.hu/
Duda Éva Társulat
http://www.dudaeva.hu/
Frenák Pál Társulat
http://www.ciefrenak.fr/hu.html
Győri Balett
http://www.gyoribalett.hu/
Közép-Európa Táncszínház
http://www.cedt.hu/
Magyar Mozdulatművészeti Társulat
http://www.mozdulatmuveszet.hu/m1/
Szegedi Kortárs Balett
http://www.szegedikortarsbalett.hu/


Fotó: Várhegyi István

2011. április 18., hétfő

4. BEAVATÓ TÁNCSZÍNHÁZI TÁBOR

2011. június 20-23.
4 NAP TÁNC!

2011. június 20-23. között,  negyedik alkalommal rendezzük meg a Beavató Táncszínházi Tábort, ahol a fiatalok a hazai táncművészet elismert alkotóinak vezetésével, különféle táncstílusokkal ismerkedhetnek meg. A tábor egyik különlegessége a választott helyszín, ahol a diákok nemcsak táncművészeti tudásukat, hanem színház- és tánctörténeti ismereteiket is bővíthetik. Az egykori Várszínház épületét az esti kulisszajárás során, a tánctörténeti érdekességeket pedig izgalmas előadások formájában fedezhetik fel a résztvevők.

A táborba minden színház- és táncszerető fiatalt szeretettel várunk!

Táncoktatók:
Grecsó Zoltán (Duda Éva Társulat), Ertl Péter, Finta Gábor (Szegedi Kortárs Balett), Lakatos János, Lengyel Szabolcs (Honvéd Táncszínház), M. Kecskés András, Fazekas Róbert „Pizsy” (Urban Dance Team)
Előadók: Kővágó Zsuzsa tánctörténész, Urbán Ágnes művészettörténész, Lakatos János koreográfus


Fotó: Alessandro Eusebi

Program:

1.      NAP 2011. június 20. hétfő
  9:00- 10:00    Érkezés, eligazítás, átöltözés
10:00- 11:30   Táncóra I. Ertl Péter - néptánc
12:00- 13:00   Ebéd
13:00- 14:30   Táncóra II. M. Kecskés András - pantomim
15:00-16:30    Táncóra III. M. Kecskés András - pantomim
17:00-18:00    Kulisszajárás (ismerkedés a színház épületével)

  1. NAP 2011. június 21. kedd 
 8:30-   9:00 Érkezés, átöltözés
  9:00- 10:30 Táncóra I. Fazekas Róbert- hip-hop
11:00- 12:30 Táncóra II. Finta Gábor - kortárs balett
12:30- 13:30 Ebéd
13:30- 15:00 Várjáték- Nemzeti Galéria
15.00- 16.00 Kővágó Zsuzsa- Tánctörténet
16:30- 18.00 Táncóra III. Grecsó Zoltán - kortárs tánc

  1. NAP 2011. június 22. szerda

  8:30-   9:00 Érkezés, átöltözés
  9:00- 10:30 Táncóra I. Lengyel Szabolcs - néptánc
11:00- 12:30 Táncóra II. Finta Gábor - kortárs balett
12:30- 13:30 Ebéd
13:30- 14.30 Urbán Ágnes-művészettörténeti foglalkozás
15:00-16:30 Táncóra III. Lakatos János - modern tánc

  1. NAP 2011. június 23. csütörtök

  8:30-   9:00 Érkezés, átöltözés
  9:00- 10:30 Táncóra I. Fazekas Róbert - hip-hop
11:00- 12:30 Táncóra II. Lengyel Szabolcs- néptánc
12:30- 13:30 Ebéd
14:00- 15.30 Tánc a filmművészetben - Lakatos János
16:00- 17:30 Táncóra III. Lakatos János - modern tánc
17:30- 18:30 Táborzárás

A tábor ára: 15.000.-  
Napi egyszeri meleg étkezés kérhető: 600Ft/fő/nap (kétféle menü választható a jelentkezési lapon)

 

Jelentkezés és bővebb információ:
Kotsis Ágota 0630 815 3583 kotsis.agota@tancszinhaz.hu
Varga Nikoletta 0630 815 3580 varga.nikoletta@tancszinhaz.hu

Fotó: Alessandro Eusebi

BEVEZETŐ ÓRÁK